Szénatakarás

szénatakarás

szerző: Németh Valér

Gyimes

és munka

lehetett

ott 40 fok, és élet-halál harcot vívott, hogy a lentről féktelen ütemben adogatott széna el ne temesse

más élet

Amikor az együttessel

Erdélyben voltunk, utolsó állomásunkon, a gyönyörű Gyimesben bepillanthattunk, és egy kicsit kipróbálhattuk, hogyan telnek a helyiek mindennapjai. Szerintem szinte felfoghatatlanul más az ottani életmód.

Reggeli után hamar belekezdtünk egy nagy domboldal takarásába (a száraz széna bálákba rakásába a domb aljába). Először kettesével két oldalról oszlopokba rakosgattuk a szénát az oldalon, majd felülről az egészet gereblye segítségével letoltuk alulra egy kupacba. Ha véletlenül megakadtunk út közben, akkor vetni kellett… mármint a szénát: átforgatni és tovább tolni. Az így készült kupacokból bálákat raktak eleinte csak a helyiek, a végén már mi is. Ki akartuk próbálni a munka minden részét. Dolgunkat megnehezítette a 35 fokos hőség, és a 60 fokos lejtő. Kb. tizenöten dolgoztunk egész délelőtt, hogy utána megehessük jól megérdemelt ebédünket (és megihassuk borunkat ;).

A délelőtti munka vége felé már délutáni alvásról és patakban fürdésről álmodoztunk. Épp végeztünk az ebéddel, amikor Sára Feri barátunk ártatlanul megkérdezte, hogy nem segítenénk-e más családnak is „egy kicsit” a takarásban. Fáradtak voltunk, de gondoltuk, úgyis csak egyszer vagyunk ott egy évben… miért ne…? :).

A második domboldalra

már a felsétálás is nehezen ment. Képzelhetitek, mennyire örültünk, amikor megláttuk, hogy az „egy kicsi” legalább akkora domboldal, mint az előző volt. Miután végeztünk vele, este hat órára járt. A család, akinek segítettünk, meghívott bennünket italra és uzsonnára, de sokat nem pihenhettünk, mert a szalmabálákat még aznap be kellett hordani a csűrbe. Ez volt a hab a tortán.

Nagyjából egy óra alatt megvoltunk azzal, amit aznap délelőtt négy órán keresztül takartunk. A csoporttársaimmal (akkorra már csak hárman maradtunk) megkaptuk a legnehezebb munkát: ketten a szénát dobálták fel a hiúba, a harmadik letaposta és egyengette, hogy elférjen. Aki fent dolgozott, a széna kavarta hatalmas portól nem kapott levegőt, lehetett ott 40 fok, és élet-halál harcot vívott, hogy a lentről féktelen ütemben adogatott széna el ne temesse, másrészt, hogy a nagy sietségben le ne szúrja magát a vasvillával. A lentieknek a helyi erők hordták ezerrel a bálákat, és szórták rájuk, úgyhogy itt is fennállt annak a veszélye, hogy a széna eltemet, így hiába voltunk fáradtak, vagy durrant be a kezünk, nem hagyhattuk abba, nem állhattunk meg pihenni.

Az aznap esti vacsora és az esti mulatság jobban esett, mint erdélyi útunk során addig bármelyik. De talán még jobban esett, hogy úgy éreztük, megnőttünk a helyiek szemében. Eztán nem csak úgy néztek ránk, mint tehetetlen városi gyerekekre, hanem férfiakra, akik még ott, Gyimesben is (ha csak egy napig is), de megállták a helyüket.